A nyári táborainkban mi már előre is ünnepeltük magunkat. A közösségünket, amely immár 22 éve nyújt ...
A nyári táborainkban mi már előre is ünnepeltük magunkat. A közösségünket, amely immár 22 éve nyújt ...
Nem véletlen volt a kiírás a fonyódligeti találkozónkról: első nyári tábor. Mert most jön a máso ...
Immár túl vagyunk az első nyári táborunkon: Fonyódligeten július 8 - 13. között csodás napokat töltö ...
A Gyógyító Jószándék Alapítvány 2002-ben alakult azzal a céllal, hogy a Duchenne-féle izomsorvadással élő gyermekek és családjaik életét, mindennapjait a legkülönbözőbb módokon segítse. A Duchenne a tudomány jelenlegi állása szerint gyógyíthatatlan betegség, de az Alapítvány nevével is szeretnénk megerősíteni a reményt, hogy sikert hoznak a kutatások, és ezekből a gyerekekből is egészséges felnőttek válhatnak egykor.
Több, mint száz érintett családdal vagyunk folyamatos kapcsolatban. Gyakorlatilag minden tevékenységünk alapját a családok adják, hiszen értük működik az alapítvány. Nem csak szakmai téren igyekszünk segítséget nyújtani, hanem a különböző gyógyászati segédeszközök beszerzésében is részt veszünk, és anyagi lehetőségeink függvényében támogatjuk azt. Ezenkívül a Duchenne beteg gyerekek számára nélkülözhetetlen rendszeres gyógymasszázst és gyógytornát is támogatjuk, valamint lehetőséget biztosítunk a szülők, családtagok számára mentálhigénés foglalkozásokon való részvételre, amelyeken pszichológus és mentor szülők segítik az érintetteket.
Munkánk során folyamatosan kapcsolatban állunk különböző kutatókkal, kutatócsoportokkal. A gyógyító terápia megszületéséig igyekszünk hatékonyabbá tenni a diagnosztikus vizsgálatok és gyógyító tevékenységek szakmai és tárgyi feltételeit.
Az anyagi és szakmai támogatás mellett kiemelten fontosnak tartjuk a közösség szerepét. Személyes kapcsolatot ápolunk a családokkal, évente kétszer, tavasszal és ősszel kétnapos családi hétvégéket szervezünk. 2003. óta minden évben megszervezésre kerül egyhetes nyári táborunk is. A táborokban részt vesznek érintett gyerekek és családjaik, egészséges gyerekek, fiatal önkéntesek. A táborok során mindig változatos, sokszínű művészetterápiás, élményterápiás, szabadidős programokat szervezünk. A családi hétvégéken és a táborozás során az érintett gyerekek és családjaik eljutunk olyan helyekre, ahova a gyerekeknek egyénileg nem mindig van lehetőségük.
Például strandolás, lovagolás, bobozás, motorcsónakázás, vitorlázás, úszás, különböző kirándulások, hajókázás a Dunán, a Velencei-tavon, Vadaspark, Medvepark látogatása, kisvasutazás, közös fagyizások, sütizések és egyéb sok-sok érdekes program. A táborokban a családok között olyan kapcsolatok alakulnak ki, amik a hétköznapokban is segítséget jelentenek. A tábor helyszínek területén is számtalan lehetőség nyílik a szórakozásra, játszásra, pihenésre és különböző foglalkozásokra (társasjátékok, vetélkedők, kézműves foglalkozások, stb.). Nagy hangsúlyt fordítunk arra is, hogy a gyerekek/fiatalok a tábor ideje alatt részt vehessenek gyógytornán és masszázson. Fontosnak tartjuk azt is, hogy a szülőket tehermentesítsük, ezért számukra is szervezünk kimondottan szülő programokat.