Nyári tábor Dunabogdányban - 2012.

             Augusztusi szép élményeink a lélek-gyógyító napokról
A Gyógyító Jószándék Alapítvány ismét izombeteg gyerekeket táboroztatott augusztus
közepén Dunabogdányban. Több mint ötvenen élveztük a medence- és szívmelengető nyári
napokat.
Évente több találkozót is szervezünk az érintett családoknak, de az igazi-igazi a nyári tábor:
ahol egy hétig együtt lakunk. Örömmel töltik egymással napjaikat a gyerekek, szülők és a
önkéntes tündérlányokból és tündérfiúkból álló segítő csapat.
A Gyermeküdülőben már otthonosan rendezkedtünk be, azok is akik tavaly nem voltak itt is
perceken belül otthon érezték magukat – az üdülőben dolgozók gondoskodó szeretetének
köszönhetően – amely egész héten végigkísért bennünket.
Állandó program volt a játék, kézműveskedés: gyöngyfűzés, festés-rajzolás, üvegfestés na és
a medencében a vidám „vizi balett”. Izgalmas volt Rácz Cili színművésznő játszóháza
kreatív társasjátékokkal, Lestár Judit fazekas bemutatója és sok örömet okozott Kárpáti
Zoli bácsi gyógymasszőr kényeztetése.
Minden este ötven-hatvan fős csapatunk végigsétált a Schuszter sétányon, nem tudtunk
betelni a csodás Dunaparti naplementékkel. S állandó programmá vált a fagylaltozás is a
Szúnyog büfében - köszönjük Mikusnak az ajándékba kapott negyedfagyikat – sok elfogyott
a meleg nyári estéken.
A visegrádi kirándulónapunk is izgalmas–mozgalmas volt: a bobpálya két órán keresztül
zengett a sikongatástól s persze az önfeledt kacagástól! Köszönjük a Bobpálya vezetőinek,
hogy megajándékoztak minket a mozgás örömével!
A friss hegyi levegőn jó étvággyal elfogyasztott szendvicsektől és visegrádi ásványvízből új
erőt merítve indultunk új kalandokra: a Mátyás Király Múzeum vendégszeretét élvezve
megnéztük az alsó vár palotáját, amely még romjaiban is fenséges. Nagy élmény volt, hogy a
lifttel a kerekesszékes gyerekek is ott voltak a felsőszinten, és még a csodás panorámában is
gyönyörködhettünk. Czabala Kristóf szakszerű idegenvetése után a lovagi tornapályán már
várt ránk a királyi sólyom a fess gazdájával. Sok érdekességet tudtunk meg elődeink vadászati
szokásairól. A madár bizonyára ezt már sokszor hallotta, ezért folyamatosan repülni lett volna
kedve. Amint erre lehetősége nyílott, azonnal meg is lógott: fütyülve a füttyögetésre inkább a
hegy felé vette az irányt. De így is jól szórakoztunk, a színes fotók a honlapunkon - és
szívünkben a szép emlékek őrzik visegrádi kirándulásunkat. Később megnyugodva hallottuk,
hogy távozásunk után a sólyom is visszatért.
Nem maradt el a vízi borzongás se a Dunán: mind a strandon a vízben a, mind pedig Kálmán
kapitány motorcsónakjában a víz felett a hullámokon ringatózva avagy ugrálva-dobálódzva –
kinek-kinek kívánság szerint.
Az önfeledt szórakozás mellett a szülőknek volt egy komoly nap: a work-shop.
Előadást tartottak Dr. Herczegfalvi Ágnes, Dr. Garami Márta, Dr. Karcagi Veronika, Dr.
Medveczky Erika és Dr. Várdi Katalin orvosok a Duchenne betegséggel és terápiájával
kapcsolatos legújabb információkról, az Alapítványunk közreműködésével is megszervezett
Izomcentrumról, a tervezett működésről. Jes Rahbek, a dán DMD betegszervezet elnöke
bemutatta a dán ellátást, ?? Lochmüler külföldi szakértő a betegség genetikai hátterét
mutatta be. Bánlaki Szilvia részletesen ismertette az érvényes jogi környezetet, az
igénybevehető segédeszközöket és támogatásokat érintő aktuális tudnivalókat. Ezek a honlap
Hasznos információk menü-pontjában már olvashatók is.